Dunakanyar szállás | Dunakanyar szálláshelyek
Dunakanyar gyöngye, éke! Fenséges panoráma pihentető wellness mindez a Kék Lámpás vendégház kínálatában.
Pilismaróton járunk Dobogókő lábánál Budapesttől 1 órányi Esztergomtól 10 percnyi távolságra egy 2150 fős kis településen. Pilismarót nagyon sokszínű történelmi település.
Csak egy kiragadott példa: Az 1800 évektől Heckenast Gusztáv nyomdász itt építette meg kastélyát. A nála vendégeskedő írok, költök olyannyira komoly kulturális életet hozott ide ami vetekedett Budapestivel. Megfordult Petőfi, Arany, Jókai, Vörösmarty, Széchenyi és még sorolhatnánk. Érdekesség hogy a mai napig áll az a diófa ami alatt Deák a kiegyezés szövegét fogalmazta. A Dunakanyar ezen részét Lídónak vagy Ezüst partnak is emlegették.
A falunak két része van a festői Duna part és a központ a Pilismarót hegyeinek ölelésében.
Tökéletes helyszínné teszi turisztikai szempontból, hisz számos szakrális megállót lehet innét felkeresni. Pl a föld szívcsakrájaként tartott Ferenczy-sziklát. Egy tartalmas nap után egy romantikus fatüzelésű hordóban, a csillagos ég alatt, párologó parajdi sóval a vízben pihenhetnek. A környező erdő és a csobogó patak hangjai fokozzák a nyugalmat. A Pilis hegyeinek ölelésében található, hangulatos vendégházunk minden kényelmet biztosít a tökéletes kikapcsolódáshoz.”
- A teraszra kihelyezett, kékre festett kovácsoltvas lámpák időtlen, vidéki romantikát sugároznak.
- Ősszel a színes falevelek, hatalmas tölgy fák teszik még varázslatosabbá az amúgy is szép Dunakanyart.
- Fedezze fel a környék túraútvonalait, vagy egyszerűen csak pihenjen a teraszunkon egy jó könyvvel.
- A tornácról szemközt a régi pálos templom tornya látszik. (1600)
- A verandáról a Római Ad Herculem Castra hegye tárul elénk, emlékeztetve bennünket a táj gazdag történelmére.
Dunakanyar szállás
Romantikus és otthonos szálláshely páratlan természeti adottságokkal Pilismaróton
- A ház belseje modern kényelemmel és otthonos atmoszférával várja vendégeit, így a családok is nyugodtan pihenhetnek nálunk.”
- Ingyenes parkolás kamerával megfigyel parkolóban.
- A vendégházunk az erdő szélén található, mégis könnyen megközelíthető.
- OTP SZÉP kártyát elfogadunk.
Ferenczy-szikla avagy a föld gyógyító ereje!
A Rám-szakadék kalandos mászása után a zöld háromszög jelzés vezet el bennünket a Ferenczy-sziklához. A monumentális sziklát a magyarországi Kárpát Egyesület egykori háznagyáról neveztek el. A faragott rám-hegyi kapun átlépve egy különleges világba érkezünk. A hegy tetejéről tárul elénk a Pilis csodálatos panorámája, és sokan úgy érzik, hogy itt különleges energiák áramlanak. A legenda szerint Attila, a hun vezér is felismerte a pilisi régió szent erejét.
Kőbabák – Az erdő egy óriási puzzle, és minden kő egy fontos darabja!
A kőbabák építésével az emberi természet egyik legnagyobb csapdájába esünk: a másolásba. Ehelyett gondolkodjunk el azon, hogy miért is vagyunk itt, az erdőben. A természetben minden összefügg, és minden dolognak megvan a maga helye. Ha ezt megértjük, akkor képesek leszünk tisztelettel bánni a környezetünkkel.
Miklós-deák-völgyi tavak
A patak partján sétálva szinte hallani véltük Mátyás íródeákjának lépteit. A történelem súlyát érezhetjük a levegőben, miközben a csörgedező víz és az ősi fák tanúi maradtak a múltnak. A völgyben tett séta időutazásra hív.
A Miklós-deák-völgyi tavak a Pilis egyik legszebb zugában találhatók.
A természet és a történelem találkozásánál kínálnak felejthetetlen élményt. A három tó körül kialakított pihenőhelyek tökéletesek egy családi piknikhez. Egy baráti társasággal töltött délutánhoz vagy egy nyugodt sétához is alkalmas. A könnyen járható ösvények babakocsival és kerékpárral is bejárhatók, így mindenki számára elérhető a természet közelsége. A tavak gazdag élővilága, a környező erdők és a történelmi emlékek különleges hangulatot teremtenek. Régészeti leletek bizonyítják, hogy a terület már évezredekkel ezelőtt is lakott volt. A táj minden egyes pontja történelmi rétegeket rejt. Fedezd fel a Miklós-deák-völgyi tavak varázsát, és merülj el a természet és a múlt találkozásában!
Vélemények: „Gyönyörű helyszín, rengeteg lehetőséggel, a tulajdonos hozzáállása, viselkedése példa értékűen pozitív, a szállás kellemes, kényelmes, tökéletes kikapcsolódásnak, feltöltődésnek!” DUNAKANYAR
Medencés dézsafürdős olcsó szállások
Dézsafürdős ház romantikus szállás a Dunakanyarban!
A pilismaróti szabadstrandot egykor nevezték a Duna-part lídójának vagy Ezüstpartnak.
Szállás, egy romantikus és otthonos szálláshely páratlan természeti adottságokkal Pilismaróton Kék Lámpás.
Eldugott erdei ház – Bújj el a világ elől egy varázslatos erdei házban! Pilismarót szélén, a természet ölelésében vár rád ez a romantikus menedék.
A Kék Lámpás erdei ház az ideális választás! Pilisi Parkerdő szomszédságában található, ahol a madárcsicsergés és a fák susogása biztosítja a tökéletes kikapcsolódást.
Erdei házak kényelem és otthonos atmoszféra: Házunk modern kényelmet és otthonos hangulatot biztosít minden korosztály számára.
Erdőszéli ház Pilismaróton egy romantikus menedék a Dunakanyar ölelésében.
Fürdődézsás ház! Pihenj a természet ölében, egy forró, sós vizű dézsában, és hagyd magad elvarázsolni a csillagos ég látványával.
Hétvégi házak Csodás napok, pihenés!
Hétvégi ház kiadó: Kék Lámpás – Fedezze fel a csábító Dunakanyart Kiszakadnál a hétköznapok rohanásából?
A Kék Lámpás nem csupán egy különleges szállás pároknak, hanem egy varázslatos oázis, egy álomszerű menedék a Dunakanyar szívében, Pilismaróton.
Szállás Pilismarót – Pihenjen a természet ölében! Dunakanyar hangulatos részén az erdő szélen van a Kék Lámpás.
Luxus erdei szállás? Fedezzétek fel Pilismarótot! Varázslatos környezet.
A Kék Lámpás Luxus ház nem csupán egy szálláshely, hanem egy olyan oázis, ahol a luxus és a természet találkozik.
Olcsó erdei szállás a Dunakanyarban? Álomszép, csendes zug Pilismaróton.
Olcsó szállás családoknak! Olyan helyet keresel, ahol családoddal együtt felejthetetlen élményekben lehet részetek, és közben a pénztárcád.
Erdőszéli vendégház! A Kék Lámpás meghitt otthont kínál azoknak, akik szeretnének kiszakadni a hétköznapokból és egy kis romantikára vágynak.
szallas.hu hűségprogramja: Yacht hotel Esztergom, Provence apartman Visegrád, Vendégház a Tábornokhoz, Zoltán apartman Visegrád, City-top vendégház Esztergom Bazilika, Pillangós-ház, Dunazug apartmanház Dömös ,Duna apartman Visegrád, Belvárosi allódium 2 Szentendre, Hotel Honti wellness és konferencia szálloda – Honti apartmanház Visegrád, Thermal hotel Visegrád Portobello wellness, Szent György panoráma kabin Esztergomban, Bellevue, Ezüstfenyő üdülő visegrád, Hotel Adalbert Szent György ház, Hotel golden palace, Royal club hotel, Camelot club hotel, 3side Kismaros. Dunakanyar települések: Nagymaros, Vác, Kismaros, Dunabogdány, Dunakeszi, Börzsöny. Egyéb: kutyabarát olcsó szállások nyaraló panzió vendégház Zebegény.
Önálló nyaraló kiadó Kék Lámpás Pilismaróton.
Önálló– Az Ön személyes oázisa.
Fedezd fel egy pilismaróti ház varázsát!
Hangulatos privát szállás pároknak. Élvezzék a meghitt pillanatokat párjukkal ebben a romantikus, erőszéli vendégházban Pilismaróton.
Aki már járt visegrádi hegyláncon, érezhette a Rám-szakadék vibrálását, a földi tisztító, gyógyító energiák áramlását.
Keresitek a tökéletes helyet a kikapcsolódásra? Ez a gyönyörű romantikus erdei szállás Pilismaróton csak rátok vár!
Ha álomszép romantikus házakat keres? A Dunakanyar szívében található.
Kiadó szállás önálló ház a csodálatos Pilismaróton ahol a madárcsicsergés és a patak zúgása lesz a társad.
Házunk a tökéletes kiindulópont!
Szállásajánlat egy gyönyörű környezetben: Vendégházunk a Dunakanyar egyik legszebb részén található, távol a város zajától. A családias hangulatú, panorámás vendégház csodálatos természeti környezetben, Budapesttől 40 km-re, a festői Dunakanyarban várja a pihenésre vágyókat. Ingyenes foglalás – ajánlat apróbetűs rész nélkül
A ház Magyarország egyik legszebb részén fekszik, a Dunakanyar szívében.
Gyönyörű erdei környezetben várjuk kedves vendégeinket. Párokat, családokat, de akár kisebb baráti társaságoknak is kiadó. A házigazda kedves és segítőkész. 2 szobás ház nagy kerttel és patakkal. A szobák kényelmesek és hangulatosak. A strand sincs messze. Az edei hangulat garantált, mivel az érintetlen természettől karnyújtásnyira helyezkedünk el.
Vendégházak – A Kék Lámpás egy hangulatos és nyugodt szálláshely.
Kék Lámpás vidéki ház – Romantikus falusi pihenés, kedvesével Pilismaróton.
Vidéki házak – Kikapcsolódás, erdei hangulat, csendes zug Pilismaróton a Dunakanyar.
Képzelje el, hogy egy hosszú, kalandos nap után kedvesével együtt érkeznek vissza a Dézsafürdős szállására.
Vágyik egy kis kikapcsolódásra, ahol csak Önre és a gondolataira figyelhet? A Kék Lámpás egy kiadó ház, amely tökéletes választás.